Kezdődjön a kaland

Ott álltam a lakás előtt a sötétben. Szorítottam a a gang korlátját és azon gondolkodtam, mit tettem. A januári hideg szél az arcomba vágott. A férjem hulla fáradtan baktatott fel utoljára aznap és valószínűleg utoljára az életünkben a 102 lépcsőfokon.

Tíz évvel korábban boldogan másztunk felfelé a bútorokkal, zsákokkal és mindenféle holminkkal. Első közös otthonunk álmaink lakása volt. A hétvégi kötelező kávézáskor a Fő téri kávézó kirakatából állandóan a harmadik emeleti óriási ablakokat bámultuk és azon gondolkodtunk, ki az a mázlista, aki ott lakik. Két év bámulás után egy véletlen folytán megtudtuk, hogy eladják a lakást. Alig vártuk, hogy megnézhessük. Három emelet huszonévesen semminek tűnik. Az eufória pedig elfedte a lakás hiányosságait. Rémes beosztás, elhanyagolt falak. Kilenc évig újítgattuk, festettük, bontottuk és építettük.

A konyha a gangra nézett. Hát ma már nagyon más bútort raknék bele
Akkor még szerettük a barnát
Hálószoba. Barna, igen…

A kis lyuk konyha helyett nagy étkezős konyha lett. A vécés-fürdőszobán keresztül (!) megközelíthető nappali kis előteretés új bejáratot kapott, a wc zárt ajtó mögé került. És ebből lett a bonyodalom. A mellettünk lakó férfi, bár a fél tetőteret megvette, a mi kis 1.25 nm2 területünket is akarta. Miután ez nem sikerült, mindent megtett, hogy megkeserítse az életünket. Egy darabig próbáltunk nem kétségbe esni, de végül én vetettem fel, hogy inkább költözzünk. A helyzet addigra annyira elkeserítő volt, hogy végül a férjem is belátta, ez tarthatatlan állapot és beleegyezett az eladásba. Nem is kellett sokat várni a vevőre. Három hónap alatt sikerült a jogi kérdéseket tisztázni és le is zárult az eladás. A papírok aláírásakor csak egy nagy megkönnyebbülést éreztem.

De ott a gangon rám tört a sok emlék. Itt vettem fel a menyasszonyi ruhámat. Itt került hozzánk a kiskutyánk, Lucy. Karácsonyi vacsorák, régi és új barátok. Sokan voltak velünk aznap is. Reggel azzal kezdtük, hogy a januári hidegben vastag jégréteget kapartunk a teherautó nyitott platójáról. Este az addigra már szétvert házunk sötét udvarán a jéghideg garázsokba tuszkoltuk be a közös életünk összes holmiját.

És végül ott álltunk a hidegben és bementünk még egyszer az imádott és teljesen csupasz lakásba, átadni a kulcsokat. Én zártam be utoljára az ajtót. Elvesztettük az otthonunkat…

De addigra már megtaláltuk az újat. Én szerelemnek láttam az első perctől fogva… 🙂 Hát, lássuk először a belső szépségét:Bár az alaprajz nem teljesen ilyen, de a helyiségek nagyjából stimmelnek. Pont ilyen sok volt 90 nm2-en.

És hát a képek. Kellenek ide szép képek, hogy átjöjjön a hangulat…

A szobák:

A pazar fürdő

Konyhai látkép

Konyha az előszoba felé nézve. Miért csempéztek régen minden falat körbe  konyhákba egyébként?

Előszoba mindkét irányba. Mondjuk az ajtó nyitásirány érthetetlen. A legjobb rész az lehetett, mikor kifelé menet odaszorult az ember. 

Főbejárat!!!Imádtuk 😀

Látvány a kert felől! Szerintem pazar 😀

Na, akkor a kert. Hogy nem látható? Pedig ott van az. Csak a 4 garázs meg a 400 nm2 beton alatt…

És a látvány az utcáról:

Kezdetnek talán ennyi elég is…

Férjem csak rémülten nézte, Csilla barátnőm szerint: Hááááááát, van benne lehetőség… 😀 Én pedig már akkor odavoltam: HÁZUNK LETT!!!

Ha szeretnél tovább olvasni a házkalandról, várlak vissza 🙂


Szeretettel:

Enci

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük